Hozzávalók:
• 20 dkg eper,
• 25 dkg sovány tehéntúró,
• fél evőkanál zselatin
Hozzávalók a tésztához:
• 5 dkg vaj,
• 1 teáskanál cukor,
• 3 tojás,
• 15 dkg liszt,
• 1 teáskanál sütőpor,
• csipetnyi só,
• negyed liter víz,
• citromfű levél,
• porcukor a szóráshoz
Elkészítés:
Az eperből néhány szemet félreteszünk a díszítéshez, a többit összeturmixoljuk, és hozzákeverjük a tehéntúrót.
A zselatint hideg vízbe áztatjuk, majd kis-lángon feloldjuk, és ha kihűlt, a túrókrémhez tesszük. A masszát
jól elkeverjük, majd hűtőszekrényben lehűtjük. Közben elkészítjük a tésztát. Felforraljuk a vizet, beletesszük
a vajat, a cukrot és a sót. A tűzről levéve beleszitáljuk a lisztet, és addig kevergetjük, amíg a massza összeáll,
és elválik az edény falától, majd ismét felforrósítjuk, és az egészet áttesszük egy tálba. Belekeverünk egy tojást,
a sütőport, végül hozzákeverjük a maradék tojást is. A tésztát csillagvégű nyomózsákba töltjük, majd egy sütőpapírral
kibélelt tepsibe kis halmokat nyomunk belőle. A sütőt 200 fokra melegítjük, és a fánkokat 30 perc alatt készre sütjük.
Még melegen levágjuk a formák kalapját, és a fánkokat rácsra helyezve hagyjuk kihűlni. A fánkokat megtöltjük epres
túrókrémmel, mindegyikbe 1 félbevágott eperszemet illesztünk, 1 levélke citromfűvel díszítjük, majd beborítjuk a
kalapjával. A tetejét porcukorral megszórva tálaljuk.
(Forrás: http://www.nosalty.hu/)
V prípade otázok, alebo pre viac informacií použite kontaktný formulár vpravo a my Vám radi odpovieme.
Pri vyplnení prázdnych polí nám môžete poslať svoj e-mail.